Érdeklődni az alábbi e-mail címen lehet: szovegesonismeret@szovegesonismeret.hu

Szeretettel várom!
Horváth Éva, irodalomterapeuta és képződő mentálhigiénés segítő

Szeretek önkénteskedni. Itt, a Margón, különösen jó, mert a rendezvény kapcsolódik a könyvekhez, a szövegekhez, az irodalomhoz, ami a szenvedélyem és munkám is egyben. Nincs benne semmi, amit muszájnak érzek, gyakorlatilag el sem fáradok. Azaz igen, de nem érzem, mert annyira feltölt, hogy az eufória elnyomja a fáradtságot.
Az idei évvel együtt már harmadszor vehettem részt a rendezvény lebonyolításban. Először 2019 októberében, majd 2020 őszén, szigorú biztonsági intézkedések mellett, maszkban és távolságtartási szabályokkal, majd végre idén júniusban majdnem úgy, ahogy első alkalommal is, maszk nélkül (de érvényes oltási igazolvánnyal). A helyszínek is változtak közben: míg ősszel a Várkert Bazár adott helyet a Margónak, addig idén nyáron a Városmajori Szabadtéri Színpad váltotta a PIM udvarát.

Mi a jó ebben az egész önkénteskedésben?
Amellett, hogy érzelmileg (és bizonyítottan élettanilag is) jót tesz, ha valaki segít (úgy a segítőnek, ahogy a segítettnek is), jó célt is szolgál: az olvasást népszerűsíti.
A Margónak nagy szerepe van abban, hogy az olvasás trendi lett (a vizualitás térnyerése mellett is), mert közelebb hozza hozzánk, az olvasókhoz, a kortárs műveket felolvasásokkal, a szerzőkkel való beszélgetésekkel, kulturális programokkal, így mindenki megtalálja azt, ami által tud kapcsolódni az irodalomhoz.

A nyár eleji Margóról én is rengeteget pillanatot vittem haza.

Képernyőkép a Margófeszt hivatalos intagram oldaláról 2021. június 11-én

Amikor megtudtam, hogy újra mehetek önkénteskedni, amikor Ági megtartotta a szokásos infó-találkozót, amikor csütörtökön kimentem, s közvetlenül a bejárat előtt elkapott az eső, amikor az standnál sok régi és új ismerőssel, baráttal találkoztam, amikor este hazafelé eltévedtem a Városmajorban (a Városmajorban! 😀 ), amikor vasárnap, az öltözőhöz sétálva együtt énekelgettem Halász Judittal (és még sok más gyerekkel és felnőttel), hogy boldog, boldog, boldog születésnapot, hogy kicsit újra gyerekként hallgattam Kis-Várday Júlia felolvasását Peter Carnavas: Az elefánt című könyvéből, hogy Ott Anna Haász Jánossal való beszélgetése után azonnal megvettem a Mire felnövünk című könyvet, hogy Baráth Katalin tud úgy jó sci-fit írni történészként, hogy abban idéz Pilinszkytől, Babitstól, Kánai András pedig rendkívül felkészülten kérdez róla, hogy Mészáros Sándor azt mondja Babiczky Tiborral való beszélgetése közben, hogy nem az író vagy fordító személye a fontos, hanem maga a szöveg.
Az élményeken felül gazdagodtam még Haász János: Mire felnövünk című könyve mellett Markó Béla: Amit az ördög jóváhagy és Jón Kalman Stefánsson: Ásta című művével, egy Margós pólóval, kitűzővel, vászontáskával és hátizsákkal.
A jelenben kicsit részese lettem a jövőnek, miközben emlékeket gyártottam, de még milyen jó emlékeket!

Ha te is szeretnél önkénteskedni a Margón (és tudod vállalni, hogy legalább 2 nap napi 6 órát dolgozol), nincs más teendőd, csak figyeld a Margófeszt facebook, instagram vagy weboldalát, s jelentkezz a felhívásukra e-mailben.
Remélem, jövőre, veled, ugyanott!

Az irodalomterápia és a könyvklub, olvasóklub esetében közös, hogy van egy adott szöveg, amit elolvasunk. A különbség, hogy míg a könyvklubban maga a mű van fókuszban inkább, addig az irodalomterápiás csoportokban a szöveg segédeszköz önmagunkhoz; a szöveg is fontos, de fontosabb, hogy nekünk milyen személyes kapcsolódásunk van vele. Ez utóbbi esetben még csak nem is kell, hogy szépirodalmi mű legyen: dolgoztam már facebook bejegyzéssel, blogbejegyzéssel, filmszövegekkel, s mindegyik nagyon jól működött.

Az irodalomóra és az irodalomterápia közös halmaza az irodalom, de míg az irodalomóra során műelemzéseket is végzünk, úgy beszélünk az irodalmi szövegről, hogy közben ismerjük az adott író/költő életét, műveit, az irodalomterápia során fontos, hogy az adott mű háttere vagy írójának élete ne befolyásoljon minket a szöveghez való kapcsolódásban. Ezért sokszor az irodalomterapeuták olyan szöveget hoznak, ami nem annyira ismert, vagy nem mondják el előre, hogy ki az adott szöveg szerzője. Persze ennek ellenkezője is igaz, például vannak csoportok, ahol vagy a szerzőt vagy akár az adott művet is előre meghirdetik – így könnyebben el tudjuk dönteni, hogy részt veszünk-e a foglalkozáson, tudunk-e egyáltalán kapcsolódni az adott szöveghez. Továbbá, az irodalomórai műelemzések sem részei az irodalomterápiás csoportfoglalkozásoknak, tehát jelen esetben nem foglalkozunk azzal, hogy mire gondolt a költő (ha egyáltalán sejteni véljük, hogy mire gondolt, ugye). Végül, az irodalomóra keretein belül szépirodalommal foglalkozunk, az irodalomterápiás csoportokon pedig előkerülhet akár egy facebook bejegyzés is. Jómagam nem szorítkozom csak és kizárólag szépirodalmi szövegekre,de van olyan kollégám, aki kifejezetten csak szépirodalmi szövegekkel dolgozik, tehát, aki ilyen csoportba szeretne menni, az is megtalálhatja a magának megfelelőt.

A meseterápiában és irodalomterápiában közös lehet a mese. Az irodalomterápiában előfordul, hogy mesét használunk facilitáló szövegként, de a mese irodalomterápiás és meseterápiás feldolgozása eltér egymástól (továbbá a meseterápián belül is különböző módszerek vannak). És egy nagyon fontos dolog: az irodalomterapeuta, ha mesékkel is dolgozik, akkor sem meseterapeuta! A meseterapeuták speciális, meseterápiás képzésen vesznek részt, s ahogy nem gondolom azt, hogy tudok repülőt vezetni, mert ültem már repülőn, úgy azt sem gondolom, hogy tudok meseterápiát vezetni, mert olvastam vagy hallgattam már mesét.

Az AA gyűlésekben és az irodalomterápiában a közös pedig a csoport, a csoport dinamikája, az ítélkezésmentes, elfogadó közeg. Ugyan az irodalomterápiás foglalkozásokon mindannyian részletesen bemutatkozunk és beszélünk magunkról, de ha valaki nem akar egy adott foglalkozáson megszólalni, azt is megteheti (bár a munka hatékonyabb, ha beszélünk is). Mindkét fajta csoportban nagyon támogató, hogy a problémáinkkal, kérdéseinkkel, gondjainkkal nem vagyunk egyedül, más is ugyanúgy szembesül és küzd velük.

Összefoglalva: az irodalomterápia fontos eszköze egy adott szöveg, de a lényege a szöveghez való kapcsolódásunk. Ez a szöveg lehet akár mese is, és a foglalkozások csoportos formában (is) történhetnek.

„Márpedig az olvasó és a nem-olvasó közötti különbség évről évre nő.
Minél többet olvas az olvasó, annál több információt kap, annál nagyobb lesz a szókincse, annál ismerősebbé válnak a különféle irodalmi utalások. Egyre könnyebb és szórakoztatóbb lesz neki az olvasás, míg a nem-olvasónak egyre nehezebb és érdektelenebb.”

Dante Alighieri: Isteni színjáték – Pokol (részlet)

Vannak meghatározó művészeti találkozások az életemben.
Ilyen volt, amikor egyetemistaként először lapozgattam Bosch-albumot. Megbűvölve néztem a Gyönyörök kertjét, minden egyes részletet percekig tanulmányozva, míg a háttérben a Dead Can Dance Aion című lemeze szólt (melynek borítóján a Bosch-triptichon középső részének egyik részlete szerepel).
Ettől kezdve, ha valahol találkoztam Bosch művészetével, az garancia volt számomra arra, hogy valami érdekeset, valami elgondolkodtatót fogok látni.

Bevásároltam Bosch-albumokból, amiket időről időre átlapozgattam, s akárhányszor megnéztem egy képet, mindig felfedeztem benne valami újat.

Utazásaim során szeretem meglátogatni azokat a helyeket, melyeknek vannak művészeti kötődései is, így már nekiültem egy hollandiai és madridi út tervezésének, amikor jött egy hírlevél arról, hogy idén a Szépművészeti Múzeumban Bosch-kiállítás lesz.

Abbahagytam a holland és spanyol út tervezését és már alig vártam, hogy megvehessem előre a jegyem. Direkt nem a megnyitó utáni napokban mentem, gondoltam, akkor sokan lesznek, de aztán akkor is sokan voltak, amikor végül eljutottam a kiállításra (ami érthető, hiszen egy világszinten is jelentős tárlatról van szó).

A kiállítás minden várakozásomat felülmúlta. Már a bejáratnál úgy éreztem, hogy a középkorba csöppentem, s ez a kiállított darabokkal csak fokozódott. (A teremben halkan szóló Carmina Burana pedig hab volt a tortán, ahogy a Malleus Maleficarum és gondosan cizellált iniciáléi). Nagy hatást tett rám Nassaui Engelbert gróf hóráskönyve és a benne szereplő miniatúrák is. Külön kiemelném a Szépművészeti kiállításaira jellemző, az adott korszakra vonatkozó történelmi és kulturális áttekintést minden teremben, ami segített kontextusba helyezni az adott műveket (és pótolni saját tudásomat). A falak színezete és a gót betűtípus pedig telitalálat!
Azt hiszem, a Szépművészeti általam eddig látogatott kiállításai közül itt töltöttem el a legtöbb időt a művészet bűvöletében, de így is alig vártam, hogy hazavihessek valamit belőle valamilyen formában, úgyhogy utána egyenesen a MúzeumShopba mentem.  (Tudni kell rólam, hogy a múzeumok mellett a múzeumok boltjainak függője vagyok – nincs olyan múzeum, melynek boltjából ne hoztam volna haza valami emléket az adott tárlatról.) Nagyon szurkoltam, hogy ne fogyjon el a kiállítás katalógusa (sikerült megvenni), és nagyon szerettem volna egy, a kiállítást reklámozó plakátot venni (ezt is sikerült, jelenleg képkeretezőnél van). Vettem kaleidoszkópot és nagyítót is – noteszem már egy korábbi látogatásból volt (de még nem mertem beleírni, annyira szép, sajnálom prózai gondolatokkal elcsúfítani).
Ha lehetne, minden nap elmennék megnézni újra és újra és újra!

„Én rajtam jutsz a kínnal telt hazába,
én rajtam át oda, hol nincs vigasság,
rajtam a kárhozott nép városába.
Nagy Alkotóm vezette az igazság;
Isten Hatalma emelt égi kénnyel,
az ős Szeretet és a fő Okosság.
Én nem vagyok egykoru semmi lénnyel,
csupán örökkel; s én örökkön állok.
Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel”
E néhány szó setét betűkkel állott
magassan ott felírva egy kapúra
s szóltam: „Mester, nem értem, hogy mi áll ott?”
S ő mint tudásnak és a szónak úra:
„Itt el kell hagynod minden törpe gondot
s mint holtra nézned minden földi búra.
Elértük, mit ajkam előre mondott,
ahol meglátod a keserü népet,
a sok gonoszt s eszeveszett bolondot.”

Dante Alighieri: Isteni színjáték – A Pokol kapuja (részlet)