Szeretek önkénteskedni. Itt, a Margón, különösen jó, mert a rendezvény kapcsolódik a könyvekhez, a szövegekhez, az irodalomhoz, ami a szenvedélyem és munkám is egyben. Nincs benne semmi, amit muszájnak érzek, gyakorlatilag el sem fáradok. Azaz igen, de nem érzem, mert annyira feltölt, hogy az eufória elnyomja a fáradtságot.
Az idei évvel együtt már harmadszor vehettem részt a rendezvény lebonyolításban. Először 2019 októberében, majd 2020 őszén, szigorú biztonsági intézkedések mellett, maszkban és távolságtartási szabályokkal, majd végre idén júniusban majdnem úgy, ahogy első alkalommal is, maszk nélkül (de érvényes oltási igazolvánnyal). A helyszínek is változtak közben: míg ősszel a Várkert Bazár adott helyet a Margónak, addig idén nyáron a Városmajori Szabadtéri Színpad váltotta a PIM udvarát.

Mi a jó ebben az egész önkénteskedésben?
Amellett, hogy érzelmileg (és bizonyítottan élettanilag is) jót tesz, ha valaki segít (úgy a segítőnek, ahogy a segítettnek is), jó célt is szolgál: az olvasást népszerűsíti.
A Margónak nagy szerepe van abban, hogy az olvasás trendi lett (a vizualitás térnyerése mellett is), mert közelebb hozza hozzánk, az olvasókhoz, a kortárs műveket felolvasásokkal, a szerzőkkel való beszélgetésekkel, kulturális programokkal, így mindenki megtalálja azt, ami által tud kapcsolódni az irodalomhoz.

A nyár eleji Margóról én is rengeteget pillanatot vittem haza.

Képernyőkép a Margófeszt hivatalos intagram oldaláról 2021. június 11-én

Amikor megtudtam, hogy újra mehetek önkénteskedni, amikor Ági megtartotta a szokásos infó-találkozót, amikor csütörtökön kimentem, s közvetlenül a bejárat előtt elkapott az eső, amikor az standnál sok régi és új ismerőssel, baráttal találkoztam, amikor este hazafelé eltévedtem a Városmajorban (a Városmajorban! 😀 ), amikor vasárnap, az öltözőhöz sétálva együtt énekelgettem Halász Judittal (és még sok más gyerekkel és felnőttel), hogy boldog, boldog, boldog születésnapot, hogy kicsit újra gyerekként hallgattam Kis-Várday Júlia felolvasását Peter Carnavas: Az elefánt című könyvéből, hogy Ott Anna Haász Jánossal való beszélgetése után azonnal megvettem a Mire felnövünk című könyvet, hogy Baráth Katalin tud úgy jó sci-fit írni történészként, hogy abban idéz Pilinszkytől, Babitstól, Kánai András pedig rendkívül felkészülten kérdez róla, hogy Mészáros Sándor azt mondja Babiczky Tiborral való beszélgetése közben, hogy nem az író vagy fordító személye a fontos, hanem maga a szöveg.
Az élményeken felül gazdagodtam még Haász János: Mire felnövünk című könyve mellett Markó Béla: Amit az ördög jóváhagy és Jón Kalman Stefánsson: Ásta című művével, egy Margós pólóval, kitűzővel, vászontáskával és hátizsákkal.
A jelenben kicsit részese lettem a jövőnek, miközben emlékeket gyártottam, de még milyen jó emlékeket!

Ha te is szeretnél önkénteskedni a Margón (és tudod vállalni, hogy legalább 2 nap napi 6 órát dolgozol), nincs más teendőd, csak figyeld a Margófeszt facebook, instagram vagy weboldalát, s jelentkezz a felhívásukra e-mailben.
Remélem, jövőre, veled, ugyanott!

Dante Alighieri: Isteni színjáték – Pokol (részlet)

Vannak meghatározó művészeti találkozások az életemben.
Ilyen volt, amikor egyetemistaként először lapozgattam Bosch-albumot. Megbűvölve néztem a Gyönyörök kertjét, minden egyes részletet percekig tanulmányozva, míg a háttérben a Dead Can Dance Aion című lemeze szólt (melynek borítóján a Bosch-triptichon középső részének egyik részlete szerepel).
Ettől kezdve, ha valahol találkoztam Bosch művészetével, az garancia volt számomra arra, hogy valami érdekeset, valami elgondolkodtatót fogok látni.

Bevásároltam Bosch-albumokból, amiket időről időre átlapozgattam, s akárhányszor megnéztem egy képet, mindig felfedeztem benne valami újat.

Utazásaim során szeretem meglátogatni azokat a helyeket, melyeknek vannak művészeti kötődései is, így már nekiültem egy hollandiai és madridi út tervezésének, amikor jött egy hírlevél arról, hogy idén a Szépművészeti Múzeumban Bosch-kiállítás lesz.

Abbahagytam a holland és spanyol út tervezését és már alig vártam, hogy megvehessem előre a jegyem. Direkt nem a megnyitó utáni napokban mentem, gondoltam, akkor sokan lesznek, de aztán akkor is sokan voltak, amikor végül eljutottam a kiállításra (ami érthető, hiszen egy világszinten is jelentős tárlatról van szó).

A kiállítás minden várakozásomat felülmúlta. Már a bejáratnál úgy éreztem, hogy a középkorba csöppentem, s ez a kiállított darabokkal csak fokozódott. (A teremben halkan szóló Carmina Burana pedig hab volt a tortán, ahogy a Malleus Maleficarum és gondosan cizellált iniciáléi). Nagy hatást tett rám Nassaui Engelbert gróf hóráskönyve és a benne szereplő miniatúrák is. Külön kiemelném a Szépművészeti kiállításaira jellemző, az adott korszakra vonatkozó történelmi és kulturális áttekintést minden teremben, ami segített kontextusba helyezni az adott műveket (és pótolni saját tudásomat). A falak színezete és a gót betűtípus pedig telitalálat!
Azt hiszem, a Szépművészeti általam eddig látogatott kiállításai közül itt töltöttem el a legtöbb időt a művészet bűvöletében, de így is alig vártam, hogy hazavihessek valamit belőle valamilyen formában, úgyhogy utána egyenesen a MúzeumShopba mentem.  (Tudni kell rólam, hogy a múzeumok mellett a múzeumok boltjainak függője vagyok – nincs olyan múzeum, melynek boltjából ne hoztam volna haza valami emléket az adott tárlatról.) Nagyon szurkoltam, hogy ne fogyjon el a kiállítás katalógusa (sikerült megvenni), és nagyon szerettem volna egy, a kiállítást reklámozó plakátot venni (ezt is sikerült, jelenleg képkeretezőnél van). Vettem kaleidoszkópot és nagyítót is – noteszem már egy korábbi látogatásból volt (de még nem mertem beleírni, annyira szép, sajnálom prózai gondolatokkal elcsúfítani).
Ha lehetne, minden nap elmennék megnézni újra és újra és újra!

„Én rajtam jutsz a kínnal telt hazába,
én rajtam át oda, hol nincs vigasság,
rajtam a kárhozott nép városába.
Nagy Alkotóm vezette az igazság;
Isten Hatalma emelt égi kénnyel,
az ős Szeretet és a fő Okosság.
Én nem vagyok egykoru semmi lénnyel,
csupán örökkel; s én örökkön állok.
Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel”
E néhány szó setét betűkkel állott
magassan ott felírva egy kapúra
s szóltam: „Mester, nem értem, hogy mi áll ott?”
S ő mint tudásnak és a szónak úra:
„Itt el kell hagynod minden törpe gondot
s mint holtra nézned minden földi búra.
Elértük, mit ajkam előre mondott,
ahol meglátod a keserü népet,
a sok gonoszt s eszeveszett bolondot.”

Dante Alighieri: Isteni színjáték – A Pokol kapuja (részlet)