Húsvét

Régóta terveztem a blogot, de a Covid-helyzet óta nem nagyon volt ihletem (azaz volt, de sosem jutottam el odáig, hogy le is írjam, ami eszembe jutott). Tavaly a karantén pont a születésnapomon kezdődött, amit eredetileg amolyan burzsoá módon terveztem megünnepelni a Grand Hotel Pupp-ban, Karlovy Vary-ban, Csengetett, Mylord- módra, 11 órai pezsgővel meg ötórai teával, ehelyett be kellett zárkóznom a lakásba. Aztán nyáron feltámadt bennem a remény, hogy akkor a 2021-es születésnapom már nem a karanténról fog szólni, de végül idén sem így lett, ettől még apatikusabb lettem.
Most viszont már látszik az alagút végén a fény, tavasz van és itt a húsvét, lehetőség az újrakezdésre, így úgy döntöttem, hogy itt az ideje az első blogbejegyzésnek.
Szeretném megmutatni nektek az általam kedvelt művészeti alkotásokat, melyeknek a húsvét a témája. A keresztmetszet igen szűk, ennél sokkal több művet szeretek ebben a témában, de az összes bemutatásához nem lenne elég az egész blog. 🙂
Pilátus találkozása Jézussal az egyik szál Mihail Afanaszjevics Bulgakov: A Mester és Margarita című művében. Ha filmet néznétek inkább, akkor Mel Gibson Passió-ját vagy Nikosz Kazandzákisz regényének feldolgozását javaslom, a Krisztus utolsó megkísértése-t, Martin Scorsese rendezésében (Peter Gabriel zseniális zenéjével).  Ha pedig a musical műfajban keresnétek, akkor Andrew Lloyd Webbertől a Jézus Krisztus Szupersztár-t ajánlom, melyet Norman Jewison filmesített meg, szerintem csodálatosan. Amennyiben pedig klasszikus zenét hallgatnátok, akkor javaslom George Friedrich Handel Messiás-át, Giuseppe Verdi Requiem-jét, Giovanni Battista Pergolesi Stabat Mater-ét vagy az abszolút klasszikus Requiem-et, Wolfgang Amadeus Mozarttól.
Szép húsvétot!

Szabó Lőrinc: Az Árny keze

„Maradj velem, mert beesteledett!”
Bibliát hallgat a gyülekezet.
Alkony izzik a templom ablakán.
Hitetlen vagyok, vergődő magány.
„Maradj velem, mert beesteledett!”
– Ha így idegen, vedd emberinek,
súgja egy hang, s ahogy látó szemem
elmereng a régi jeleneten,
az emmausin és felejtem magam,
a sugár-hídon némán besuhan
egy örök Árny: lehetne Buddha is,
de itt másképpen hívják, és tövis
koronázza: én teremtem csupán,
mégis mint testvérére néz reám,
mint gyermekére, látja, tudja, hogy
szívem szakad, oly egyedűl vagyok,
s kell a hit, a közösség, szeretet.
S kezét nyujtja. Mert beesteledett.

***

Pilinszky János: Ravensbrücki passió

Kilép a többiek közűl,
megáll a kockacsendben,
mint vetitett kép hunyorog
rabruha és fegyencfej.

Félelmetesen maga van,
a pórusait látni,
mindene olyan óriás,
mindene oly parányi.

És nincs tovább. A többi már,
a többi annyi volt csak,
elfelejtett kiáltani
mielőtt földre roskadt.

***

Pilinszky János: Harmadnapon

És fölzúgnak a hamuszín egek,
hajnalfele a ravensbrücki fák.
És megérzik a fényt a gyökerek
És szél támad. És fölzeng a világ.

Mert megölhették hitvány zsoldosok,
és megszünhetett dobogni szive –
Harmadnapra legyőzte a halált.
Et resurrexit tertia die.

***

Anna Ahmatova: A megfeszítés

„Ne sírj, anyám, mert feltámadok.”

Hasadt a menny kárpitja. Zengve fennen
óráját hirdették az angyalok.
Atyjához szólott: „Mért hagytál el engem?”
Anyjához: „Ne sírj, mert feltámadok…”

Zokogva hullt a porba Magdaléna,
s a Tanítvány, legkedvesebb fia…
Amarra nem mert nézni senki: néma,
sötét szoborként ott állt Mária.

(Rab Zsuzsa fordítása)

***

Kassák Lajos: Harangszó

Feltámadott, mondják a népek
és megsüvegelik
a nevét a názáretinek, ki az ács fia volt
s megenyhült már a szél is
s a rügyek kisarjadtak.
Kétezer éve látják őt a vének
és a gyerekek
amint hosszú, fehér ingecskéjében
lépeget
s alszik a tengerre szállt halászok
bárkájában.

Én is emlékszem rá, mint az egykori
játszótársra
s ti is útszéli csavargók és
mesteremberek
akik hű követői vagytok valamennyien
a nincstelenségben, az útban
és az igazságban.

Igen, igen, az Ő árnya és visszhangja
vagyunk mi
s bár nem ízlelhetjük a húsvéti bárány
húsát
mindennapi kenyerünkben s vizünkben
dicsérjük
hogy vérünkből való s meghalt értünk
a kereszten.

***

Dsida Jenő: Utolsó vacsora

Kezében megtörik az ostya.
Az arca ólomszürke már.
(Szétzilált ágyán Mária töpreng:
Merre jár, jaj merre jár?)

Júdás éjsötét szemébe
kapzsi vágyak karvalya ül ki.
(Mária sóhajt csendesen;
Fájdalmas áldás Jézust szülni.)

– Bizony mondom, az Atyához megyek,
mielőtt a Vigasztalót hoznám –
(Mária susogva fohászkodik:
Vezéreld haza hozzám!)

Fáklyások lopóznak a hegyre,
az olajfák furcsán összesuhognak…
(Mária egyedül sírdogál:
Mi lesz holnap?)

Hirtelen búgó szélvihar hördül,
a Cedron morajlón felrian –
(Mária belesikolt az éjbe:
Meghal, meghal a fiam!)

***

Dsida Jenő: Nagycsütörtök

Nem volt csatlakozás. Hat óra késést
jeleztek és a fullatag sötétben
hat órát üldögéltem a kocsárdi
váróteremben, nagycsütörtökön.
Testem törött volt és nehéz a lelkem,
mint ki sötétben titkos útnak indult,
végzetes földön csillagok szavára,
sors elől szökve, mégis szembe sorssal
s finom ideggel érzi messziről
nyomán lopódzó ellenségeit.
Az ablakon túl mozdonyok zörögtek,
a sűrű füst, mint roppant denevérszárny,
legyintett arcul. Tompa borzalom
fogott el, mély állati félelem.
Körülnéztem: szerettem volna néhány
szót váltani jó, meghitt emberekkel,
de nyirkos éj volt és hideg sötét volt,
Péter aludt, János aludt, Jakab
aludt, Máté aludt és mind aludtak…
Kövér csöppek indultak homlokomról
s végigcsurogtak gyűrött arcomon.

***

Áprily Lajos: A szenvedő

Sebet hordott a testén, sok sebet,
félig-hegedtek voltak és sötétek.
Ti azt mondtátok róla: rejteget,
mert nem mutatta, emberek, felétek.

S ha néma lesz, sajgástalan tetem,
gyógyító csendességben elpihenten,
a sötét sebek túl az életen
megragyognak, mint régi-régi szenten.

***