Karácsonyi filmek


Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem nagyon sokat segítenek a karácsonyra hangolódásban a karácsonyi filmek. Annyira húzós mindig a karácsony előtti időszak, hogy jó néha megállni, leülni a kanapéra 1-2 órára és teljesen kikapcsolni a külvilágot.
Megmutatom, mi mely filmeket nézzük ilyenkor, hátha ti is találtok köztük kedvetekre valót.
Kezdjük a családi vígjátékokkal, és egy klasszikussal, mint a Reszkessetek, betörők!, mert nincs karácsony Kevin nélkül – bár az én személyes kedvencem az idős ember, Marley (Roberts Blossom). Aztán a családi vígjáték kategóriába sorolható még a Kiskarácsony mindenáron, ahol a jószomszédi viszonyból iszony lesz, köszönhetően Danny DeVito-nak, pár ezer égőnek és a google earth-nek. Másik nagy kedvencem a Hull a pelyhes, amelyben Arnold Schwarzenegger megmutatja, milyen jó vígjáték-színész, kiderül, hogy a rénszarvasok is isznak sört (ha adnak nekik), és új fogalmat nyer a „turbó tűz”. Jamie Lee Curtis, ha nem sikolt, akkor brillírozik az olyan vicces szerepekben, mint például a Kelekótya karácsony Nora Krank-je. Szinte kedvem támad mézes sonkát enni (ami, ellentétben az általam korábban elképzelttel, egy fura konzervétel), és vidáman dúdolgatom Enrique-vel és Marty-val a Navidad-ot. Mi is megnézzük minden évben az Igazából szerelem című filmet, ahol Bill Nighy és a csodálatos Alan Rickman és Emma Thomson a kedvencem (és mindig együtt sírok Emma Thompson karakterével a hálószobában, miközben Joni Mitchell szól). Még mindig családi vígjáték kategória, és szeretjük – ez a Holiday (bár az  a helyzet, hogy nekem bármilyen film jöhet, amelyben Kate Winslet szerepel). Van két karácsonyi film, ami ugyan a családi vígjáték kategóriába tartozik, de mindkettőben van egy (vagy több) drámai szál, így azok, akik nem szeretnének sírni karácsonykor, ne nézzék, és mindkettőben szerepel Diane Keaton: ez a Kőkemény család és a Káosz karácsonyra. Itt szeretném megjegyezni, hogy sokan lebecsülik a vígjáték műfaját, de a jó vígjátékokban mindig megjelennek a bonyolult emberi kapcsolatok és drámák, csak a sok poéntól nehezen vesszük őket észre, de ebben a két filmben észrevehetők. Nagyon szeretem James Gandolfini-t, akit sokan a Maffiózok című filmsorozatból ismernek, pedig nagyszerűen játszott másban is, például a Túlélni a karácsonyt című filmben (vagy az Exek és szeretők-ben, bár ez nem karácsonyi, de mindenképp ajánlom). A Túlélni a karácsonyt-ban láthatjuk, hogy létezik az a pénz, amiért bevállalható, hogy egy idegen fogadott családja legyünk, és még azt is megbocsáthatjuk, ha feleszi a kedvenc, féltve őrzött olasz sonkánkat a hűtőből vagy karácsonyi sapka viselésére vagy az „Ó, szép fenyő” című karácsonyi dal éneklésére kötelez („kétszázötvenezer dollár, kétszázötvenezer dollár”). Aki szereti a kifejezetten romantikus vígjátékokat, az a korábban említett Holiday mellett megnézheti az Aludj csak, én álmodom című filmet vagy a kevésbé ismert, de szerintem szintén kedves Lebilincselő karácsony-t a már klasszikus karácsonyi filmmé vált Bridget Jones naplója mellett (nem tudom megunni, például a görög étterem előtti verekedésnél is minden alkalommal másnak szurkolok). Még mindig vígjáték kategóriában nagyon jó a Négy karácsony – tegye fel a kezét az, aki nem gondolt még arra, hogy karácsonykor elutazzon, így megúszva a családi Canossa-járást. Aztán itt van a Rossz anyák karácsonya és a Megjött apuci! 2., hogy legyen szó vicces formában is a szüleinkhez való kapcsolódásról is a karácsony apropóján. A Karácsonyi vakációban Chevy Chase remekel, a Hivatali karácsonyban pedig szembesülhetünk a céges karácsonyi bulik minden pozitívumával és negatívumával (hogy én hogy szeretem Kate McKinnon-t), és minden jó, ha jó a vége. Ha karácsony, akkor nekem karácsonyi film a Die Hard 1. és 2. (ráadásul az első részben Alan Rickman a főgonosz). Ha már eljutottunk az akciófilmekig, akkor jöjjön egy kevéssé ismert karácsonyi akciófilm, a Hulla, hó, telizsák, amelyben Ben Affleck teljesen más oldalát mutatja, mint a Túlélni a karácsonyt-ban – ebben most egy bűnöző, nagyon is hétköznapi gyarlóságokkal. Vannak olyan karácsonyi filmek, amelyeket nézve megkérdőjelezzük, hogy a rendező ugyan miért választotta ezt a szép ünnepet az adott film témájául – ilyen a Tapló Télapó, amelyben Billy Bob Thornton annyira jól hozza a tapló alkoholista figurát, hogy minden percben győzködnöm kellett magamat, hogy végignézzem a filmet, de amikor nagyon padlón vagy, igen kijózanítóan tud hatni. Ha választani kellene, akkor a kedvenc karácsonyi filmem egy dráma, mégpedig a Hamarosan karácsony című, amelyben a két Paul (Rudd és Giamatti) , a fenyőfák és egy zongora kap főszerepet. +1 javaslatként pedig nézzétek meg az Új barát karácsonyra című norvég sorozatot a Netflixen, nem fogjátok megbánni.
Boldog karácsonyt!

E-mail:

szovegesonismeret@szovegesonismeret.hu

Telefon:

06 30 970 1273

w

Közösség