Nagyon szeretem a hivatásomat. Végre úgy érzem, megérkeztem. Azt csinálom, amit valóban szeretek, ezért nem is munka számomra, hanem hivatás. Egyesül benne a nyelv és irodalom szeretete és a segítő foglalkozás, ezért, amikor megkérdezik, hogy mivel foglalkozom, büszkén válaszolom mindig, hogy irodalomterapeuta vagyok, irodalomterápiás önismereti csoportokat tartok. Most már teljesen természetes, hogy tudom, hogy ez mit jelent, de addig, amíg el nem kezdtem tanulni a biblioterápiát, én sem tudtam. Érthető hát, hogy erre válaszul sokszor a következő asszociatív kérdések születnek:
– Ez olyan, mint egy könyvklub vagy olvasóklub?
– Ez olyan, mint egy irodalomóra? Valamiféle műelemzés?
– Ez a meseterápia?
– Ez olyasmi, mint az Anonim Alkoholisták csoportjai?
Mindre azt szoktam válaszolni, hogy olyasmi, de mégsem. Nézzük sorjában, miben hasonlít és miben nem az irodalomterápia a fent felsoroltakhoz.
Az irodalomterápia és a könyvklub, olvasóklub esetében közös, hogy van egy adott szöveg, amit elolvasunk. A különbség, hogy míg a könyvklubban maga a mű van fókuszban inkább, addig az irodalomterápiás csoportokban a szöveg segédeszköz önmagunkhoz; a szöveg is fontos, de fontosabb, hogy nekünk milyen személyes kapcsolódásunk van vele. Ez utóbbi esetben még csak nem is kell, hogy szépirodalmi mű legyen: dolgoztam már facebook bejegyzéssel, blogbejegyzéssel, filmszövegekkel, s mindegyik nagyon jól működött.
Az irodalomóra és az irodalomterápia közös halmaza az irodalom, de míg az irodalomóra során műelemzéseket is végzünk, úgy beszélünk az irodalmi szövegről, hogy közben ismerjük az adott író/költő életét, műveit, az irodalomterápia során fontos, hogy az adott mű háttere vagy írójának élete ne befolyásoljon minket a szöveghez való kapcsolódásban. Ezért sokszor az irodalomterapeuták olyan szöveget hoznak, ami nem annyira ismert, vagy nem mondják el előre, hogy ki az adott szöveg szerzője. Persze ennek ellenkezője is igaz, például vannak csoportok, ahol vagy a szerzőt vagy akár az adott művet is előre meghirdetik – így könnyebben el tudjuk dönteni, hogy részt veszünk-e a foglalkozáson, tudunk-e egyáltalán kapcsolódni az adott szöveghez. Továbbá, az irodalomórai műelemzések sem részei az irodalomterápiás csoportfoglalkozásoknak, tehát jelen esetben nem foglalkozunk azzal, hogy mire gondolt a költő (ha egyáltalán sejteni véljük, hogy mire gondolt, ugye). Végül, az irodalomóra keretein belül szépirodalommal foglalkozunk, az irodalomterápiás csoportokon pedig előkerülhet akár egy facebook bejegyzés is. Jómagam nem szorítkozom csak és kizárólag szépirodalmi szövegekre,de van olyan kollégám, aki kifejezetten csak szépirodalmi szövegekkel dolgozik, tehát, aki ilyen csoportba szeretne menni, az is megtalálhatja a magának megfelelőt.
A meseterápiában és irodalomterápiában közös lehet a mese. Az irodalomterápiában előfordul, hogy mesét használunk facilitáló szövegként, de a mese irodalomterápiás és meseterápiás feldolgozása eltér egymástól (továbbá a meseterápián belül is különböző módszerek vannak). És egy nagyon fontos dolog: az irodalomterapeuta, ha mesékkel is dolgozik, akkor sem meseterapeuta! A meseterapeuták speciális, meseterápiás képzésen vesznek részt, s ahogy nem gondolom azt, hogy tudok repülőt vezetni, mert ültem már repülőn, úgy azt sem gondolom, hogy tudok meseterápiát vezetni, mert olvastam vagy hallgattam már mesét.
Az AA gyűlésekben és az irodalomterápiában a közös pedig a csoport, a csoport dinamikája, az ítélkezésmentes, elfogadó közeg. Ugyan az irodalomterápiás foglalkozásokon mindannyian részletesen bemutatkozunk és beszélünk magunkról, de ha valaki nem akar egy adott foglalkozáson megszólalni, azt is megteheti (bár a munka hatékonyabb, ha beszélünk is). Mindkét fajta csoportban nagyon támogató, hogy a problémáinkkal, kérdéseinkkel, gondjainkkal nem vagyunk egyedül, más is ugyanúgy szembesül és küzd velük.
Összefoglalva: az irodalomterápia fontos eszköze egy adott szöveg, de a lényege a szöveghez való kapcsolódásunk. Ez a szöveg lehet akár mese is, és a foglalkozások csoportos formában (is) történhetnek.
